ÚJ CIKLUS INDÍTÁSA AZ ÚJHOLD EREJÉVEL
a kiteljesedett és boldog életed felé
+ elengedés meditáció!
A Workshopon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A résztvevők ingyen megkapják a munkafüzetet a meditációs anyaggal együtt és a videót is visszanézhetik 2 hétig.
Ha valaki nem tud csatlakozni, de szeretné a videót visszanézni és kéri a munkafüzetet a tippekkel és a meditációs anyaggal, egy pizza áráért elérheti a Teliholdig, vagyis október 28-ig.
Az Újhold mindig az új kezdetet, az új holdhónap indulását, a tiszta lapot jelenti. Ilyenkor érdemes belekezdeni valami új dologba, elindítani folyamatokat, teremtéseket, mert a jelenlévő energiák megtámogatják azt, amit elindítunk. Ez az Újhold most kiemelt fontosságú lesz, mert egy ritka napfogyatkozás kíséri. Ennek az energiái pedig az elengedés felé terelnek minket.
Számmisztikailag az idei évet a 7-es szám jelzi. Ami a Tarot kártyák közül a Diadalszekér lapja, amit úgy szoktak ábrázolni, hogy egy fehér és egy fekete ló húzza a szekeret. Az egyik a racionalitást, a másik pedig az érzelmeket jelöli. Tehát a szekér csak akkor tud egyenesen haladni, ha ez a kettő egy irányba tart. Ez azt jelenti, hogy az idei évben az a feladatunk, hogy összhangban legyenek a szívbéli vágyaink és a tudatosságunk, azaz az ész és a szív.
Ezért gondoltuk úgy, hogy létrehozzuk ezt a online workshopot, hogy segítsünk neked, letenni és feloldani a korlátozó működéseket, hogy hozzáférhess a valódi önmagadhoz és tiszta lappal indulj az új holdciklusban, hogy megteremthesd vágyaidat és egy igazán önazonos életet élhess.
A workshopon 3 olyan lépést mutatunk meg, amik segítenek abban, hogy elindulj egy kiteljesedett, sikeres, harmonikus és boldog élet felé. Illetve bemutatunk még technikákat és gyakorlatokat, amelyek segítenek kapcsolódni a testedhez, az érzelmeidhez és a vágyaidhoz. Ez azért fontos, mert a testünk intelligens és az érzelmek által pontosan jelez nekünk, ha figyelünk rá és kapcsolatban vagyunk vele. Lesz egy vezetett meditáció is, ami energetikailag is hozzájárul az elengedéshez, a blokkok oldásához.
FIGYELEM: A mesterkurzus CSAK azoknak szól, akik nem csak elméletben szeretnének jók lenni, hanem hajlandók kezükbe venni az életük irányítását és cselekedni önmagukért!
Mi az, ami segít abban, hogy békében és szeretetben élhess önmagaddal?
Hogyan tudod elengedni az ítéleteidet, az agyalást és a dühödet?
Hogyan engedd meg magadnak, hogy kapcsolódj a testedhez és az érzelmeidhez?
A workshop neked szól ha:
- szeretnél végre megszabadulni a korlátozó mintáidtól
- szeretnél megbékélni magaddal és az életeddel
- egy önazonos, sikeres és boldog életre vágysz
- szeretnél hatékony gyakorlati technikákat az érzelmeiddel és a testeddel való kapcsolatfelvételhez
- szeretnéd kihasználni a Újhold és a napfogyatkozás energiáit a teremtésed érdekében
- szeretnél végre cselekedni és felelősséget vállalni az életedért.
De NEM szól neked:
…ha nem szeretnél változtatni a helyzeteden
…ha nem vagy hajlandó időt és energiát szentelni önmagadra
…ha nem vagy hajlandó gyakorlati szinten cselekedni magadért
…ha elégedett vagy és teljes harmóniában vagy önmagaddal és léted minden aspektusával
A workshopon résztvevőknek egy kis munkafüzet is jár, amiben összegyűjtünk néhány kulcsmondatot, technikát és a meditáció lépéseit is megkapjátok, hogy majd később egyedül is gyakorolhassátok a folyamatot.
A workshopon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Ha valaki nem tud csatlakozni, de szeretné a videót visszanézni és kéri a munkafüzetet a tippekkel és a meditációs anyaggal, egy pizza áráért elérheti a Teliholdig, vagyis október 28-ig.
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. --> Klikkelj a gombra és foglald le a helyed most!
Nyerki Norbert * szexuális fejlesztő
Kitti a Szitakötő Spirituális Klub alapítója, az INANNA-KÉPZŐ® program megalkotója és vezető trénere, transzformációs coach, Biologika konzulens és Tarot coach. Az elmúlt évek folyamán számos elakadással küzdő egyénnel sikerült együtt dolgoznia a testi-lelki-szellemi harmóniájuk megteremtéséért, illetve személyes fejlődésükért és átalakulásukért.
„A munkám során nagyon sok olyan határozott és erős nővel találkoztam, akik a munkájukban sikeresek, spirituálisan nyitottak és érdeklődők, illetve lépéseket tesznek a valódi önismeret felé, de párkapcsolati szinten mégsem boldogulnak. Gyakran csöbörből vödörbe esnek, hasonló magánéleti helyzetekben találják magukat, nehezen állnak ki magukért egy kapcsolatban, nem tudnak hosszútávon harmonikus párkapcsolatot kialakítani. Sokan közülük rossz párkapcsolatban szenvednek vagy inkább az egyedüllétet választják, csak hogy ne kelljen feladniuk az önállóságukat és kifordulniuk önmagukból egy partner miatt. Közös munkánk célja minden ilyen esetben az, hogy határozott nőként is képesek legyenek egy valóban ideális társat beengedni az életükbe és hosszútávon harmonikus kapcsolatot kialakítani."
Email: kitti [kukac] szitakotoklub.hu / INANNA-KÉPZŐ© Program (szitakotoklub.com)
***
Norbi erotikus-szexuális masszőr, szexuális fejlesztő. Jelenleg egyéni szexuális fejlesztő konzultációkat tart, egyéni és páros (négykezes) erotikus-szexuális masszázst végez, illetve előadásokat és workshopokat tart intimitás, erotika és szexualitás témakörökben.
"Már egészen fiatalon érdekelt a szexualitás és annak a magasabb szintjei. Mindig kerestem a lehetőségeket, hogy hogyan lehetek még jobb benne, hogyan adhatok még többet a partneremnek. Persze ez akkor még nem volt tudatos. A Szexpozitív Egyesület szexuális fejlesztő képzésén fogalmaztam meg magamnak, hogy lényegében én mindig is holisztikus szemléletben gondoltam a szexualitásomra, test- energia-érzelmi szinten. Rengeteg dologra rávilágított a képzés, amit valamilyen szinten már működtettem az életemben, de most tudatos szintre került és megérkezett hozzá a háttértudás is. Ezáltal összefüggéseiben érthettem meg a működésemet. Emiatt döntöttem úgy, hogy az itt megszerzett tudással szeretnék minél több embernek segíteni, hogy felszabadíthassák a testüket, és egy gyönyörteli, orgazmikus életet éljenek. A masszázsban megélhetik milyen érzés szabadon áramlóan gyönyörben lenni, minden szégyen és bűntudat nélkül. A fejlesztés során pedig a kognitív résszel dolgozunk, ahol megérthetik az állapotaik okát, amit azután különböző testfókuszú gyakorlatokkal tudnak fejleszteni."
Email: norbi [kukac] szitakotoklub.hu / Nyerki Norbert szexuális fejlesztő (szitakotoklub.com)
***
Email: treningek [kukac] szitakotoklub.hu
Csatlakozz a zárt Facebook közösségünkhöz: www.facebook.com/groups/szitakotoklub
vagy kövess TikTokon, Instagramon és YouTube-on: @szitakotoklub
2023 © "Új ciklus indítása az Újhold erejével a kiteljesedett és boldog életed felé" workshop *** Szitakötő Klub Tréningek
This site is not a part of the Facebook website or Facebook Inc. Additionally, This site is NOT endorsed by Facebook in any way. FACEBOOK is a trademark of FACEBOOK, Inc., Szitakötő Klub Tréningek provide educational and informational resources that are intended to help users of this website succeed in their private life. A tréningeken felnőtt, önállóan gondolkodni tudó és cselekvő emberek vesznek részt, és az elhangzottak alalmazásáért felelősséggel a hallgató tartozik. A siker az elhangzottak gyakorlati alkamazásán múlik, az előadás meghallgatása önmagában nem hoz változást. A Szitakötő Klub Tréningek nem felelős más felnőtt emberek életéért és meghozott döntéseiért.